[ Pobierz całość w formacie PDF ]
alatt keresek menedéket. Mint annyi más dilemma, ez is hamisnak bizonyult. Mert mindössze
néhány foszlány maradt esernyQm borításából a nyél körül, és nagyon lassan folytathattam volna
utam, az esernyQt nem támasztéknak használva, hanem a fejem fölé emelve. De már annyira
megszoktam nagyszerq esernyQm tökéletes vízhatlanságát, másrészt viszont azt is, hogy járás
közben támasztékra van szükségem, hogy ez a dilemma bizony dilemma maradt számomra. Persze
csinálhattam volna botot egy ágból, így mehettem volna tovább, esQben, hóban, fagyban, a botra
támaszkodva, a kifeszített ernyQvel a fejem felett. De nem csináltam. Nem tudom, miért. Bár
amikor esett az esQ meg más, ami általában esni szokott az égbQl, néha nem álltam meg, hanem
esernyQmre támaszkodva haladtam tovább, és bQrig áztam, de többnyire megálltam, kinyitottam az
esernyQt a fejem felett, és vártam, hogy elálljon a csapadék. Olyankor is megáztam. De nem ez a
lényeg. És ha mindjárt manna esik, akkor is megállok, kifeszítem az esernyQmet, és megvárom, míg
eláll, csak utána élek vele. És amikor esernyQt tartó karom elfáradt, hát a másikkal tartottam.
Szabad kezemmel pedig testrészeimet ütögettem, csapkodtam, mindenütt, ahová csak elért a kezem,
nehogy megálljon a vérkeringés, vagy az arcomat simogattam, a rám annyira jellemzQ
mozdulatokkal. És ernyQm hosszú, hegyes vége olyan volt, mint egy ujj. Ilyen pihenQk alkalmával
jutottak eszembe legértékesebb gondolataim. De amikor bebizonyosodott, hogy az esQ egész nap
vagy egész éjjel nem áll el, akkor értelmes dolgot mqveltem, vagyis igazi lombsátrat építettem
magamnak. De már nemigen szerettem a lombokból készült, igazi lombsátrakat. Mert már nem
nagyon voltak lombok, csak bizonyos fenyQfélék tqlevelq gallyai. Bár nem emiatt ábrándultam ki
az igazi lombsátorból, dehogy. Hanem azért, mert a lombsátrakban állandóan a fiam kabátján járt az
eszem, szó szerint magam elQtt láttam (a kabátot), csak azt láttam, egész láthatáromat betöltötte.
Pszintén szólva olyasmi volt, amit angol barátaink trencskónak hívnak, éreztem a gumi szagát, bár
a trencskók általában nem gumírozottak. Igyekeztem elkerülni, amennyire tehettem, az igazi
lombokból készült lombsátrak használatát, inkább hqséges esernyQmnél maradtam, fa alá álltam,
kazal mellé, bokorban vagy romos épületben húztam meg magam.
Eszembe sem jutott, hogy lemegyek a fQútra, és felvetetem magam egy jármqre.
Ha netán az az ötletem támad, hogy a parasztoknál, a falvakban keressek oltalmat, biztosan
elvetettem volna.
A tizenöt shillinghez nem is nyúltam, úgy tértem haza. Nem, kettQt elköltöttem. Elmondom,
milyen körülmények között.
Az alábbin kívül egyéb piszkolódást, másféle zaklatást is el kellett viselnem, de nem beszélek
róluk. Maradjunk csak a paradigmáknál. SQt tán még többet is el kell viselnem a jövQben, nem
85
biztos, de sosem lehet tudni, ez viszont biztos.
Leszállt az est. EsernyQm alatt nyugodtan vártam, hogy kiderüljön, amikor hirtelen durván rám
szóltak hátulról. Nem hallottam, hogy közeledett volna valaki. Olyan helyen üldögéltem, ahol, azt
hittem, egyedül vagyok. Egy kéz nagyot rántott a vállamon. Nagydarab pirospozsgás paraszt volt.
Vízhatlan köpenyt viselt, keménykalapot és csizmát. Kerek arcáról csak úgy patakzott a víz, és
lecsöpögött nagy bajuszáról. De mi a francnak ezek a részletek? Gyqlölködve méregettük egymást.
Talán az az ember volt, aki udvariasan felajánlotta, hogy hazavisz a kocsiján engem meg a fiamat.
Nem hiszem. Bár ismerQsnek tqnt az arca. Nemcsak az arca. Lámpát cipelt magával. A lámpa nem
égett. De minden pillanatban meggyújthatta. A másik kezében ásót tartott. Hogy eltemethessen, ha
kell. Megragadta a kabátom hajtókáját. De még nem rázott meg, ezt késQbbre tartogatta. Csak
lehordott. Azon töprengtem, mi a fenét tehettem, amitQl ilyen méregbe gurult. Úgy rémlik,
felvontam a szemöldököm. De mindig felvonom a szemöldököm, felszalad majdnem a hajam
tövéig, ránc hátán ránc a homlokom. Végül rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Az Q földjén voltam.
Mit keresek a földjén? Ha van kérdés, amitQl rettegek, amire sohasem tudtam kielégítQ választ adni,
hát akkor ez az. S a más földjén ráadásul! Éjjel! Olyan idQben, amikor a kutyáját se veri ki az
ember! De nem veszítettem el a lélekjelenlétemet. Fogadalomról van szó mondtam. Ha
összeszedem magam, egész érthetQ hangon beszélek. Hatással volt rá, biztos. Elengedett.
Zarándoklat mondtam, növelve az elQnyömet. Megkérdezte, hová. Megnyertem a játszmát. A shiti
Szqzanyához mondtam. A shiti Szqzanyához? mondta, mint aki úgy ismeri Shitet, akár a
tenyerét, és szerinte nincs ott semmiféle Szqzanya. Na de hát létezik olyan hely, ahol ne lenne
Szqzanya? Egyenesen hozzá mondtam. A feketéhez? mondta, hogy próbára tegyen. Ha jól
tudom, nem fekete mondtam. Bárki más lépre ment volna. Én nem. Jól ismertem a parasztocskáim
[ Pobierz całość w formacie PDF ]